„A te dolgod nem az, hogy a szerelmet kutasd, csupán annyit kell tenned, hogy megkeresel minden akadályt önmagadban, melyeket az útjába állítottál.” (Rumi)

„Amikor úgy érezzük, hogy elakadtunk és zűrzavar uralkodik körülöttünk, a legjobb háttérbe lépni egy kicsit, időt szánni a gondolkodásra, és emlékezetünkbe idézni a végcélt: Valójában mitől leszünk boldogok? Aztán ezek alapján fogjuk újrafogalmazni, mi a legfontosabb számunkra.” (Buddha)

„Mosollyal több embert nyerhetsz meg, mint rosszallással.” (Stephen R. Covey)

„Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Egyetlen  kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van és ha ilyen marad, kell-e nekem?” (Popper Péter)

„Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem.” (kínai közmondás)

„A boldogságot nagyon könnyű elhalasztani. Gondolhatod, hogy még ez kell hozzá, meg az kell hozzá. Ha nem kapsz észbe időben, így telik el az élet. A hiány érzékelésében. Vedd észre, hogy mi az, amiért hálás lehetsz már most, és fókuszálj a céljaidra.” (Arató Mónika)

„Mondjuk, az élet az olyan, hogy én itt állok, és millió labda jön felém. Vannak kék labdák, piros labdák, fehér labdák, fekete labdák, mindenféle színű labdák repülnek felém. Ha van egy ideálom, akkor az olyan, mintha azt mondanám, hogy nekem fekete labdák kellenek. S akkor hiába jön felém mindenféle labda, egyik sem kell, várom a fekete labdákat,[…] olvass tovább…” (Feldmár András)

„Ha a gyermek, aki egykor voltunk, ma megkérdezne, mi volt életünk legfontosabb tanulsága – mit mondanánk el neki, és cserébe mire döbbennénk rá mi magunk?” (Ismeretlen)

„Egy ember nem akkor vall kudarcot, amikor legyőzik, hanem akkor, ha feladja.” (Richard M. Nixon)

„Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. (…)  Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.” (Bagdy Emőke)

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között… És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal… És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó… És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig[…] olvass tovább…” (Shoffstl, Veronica A.)

„Annyi kísértés van, hogy lehangolódj. Történik valami, vagy épp nem történik. Bármitől újra el lehet kezdeni félni. De nálad van a hatalom, ha másképp döntesz, ott a pillanatban. Kezedbe veszel egy pozitívkönyvet, adsz egy ölelést, teszel valamit a félelem ellen, a szeretetért. És újra nálad van az Univerzum leghatalmasabb energiája.” (Arató Mónika)

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” (Buddha)

„Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen[…] olvass tovább…” (Márai Sándor: Eszter hagyatéka)

„Egy paradoxon: mindaz, amibe belekapaszkodok, eltávolodik tőlem és mindaz, amiről le tudok mondani, amit el tudok veszíteni, azt bőségesen visszakapom.” (Sárvári György)

A szív hídjai

A felnőtt testvérpár édesanyjuk halála után hazaérkezik MadisonCountyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény. Évekkel korábban, 1965-ben, Francesca férje és gyerekei egy távoli vásárra utaztak. Ezalatt egy idegen férfi vetődött a farmra, és útbaigazítást kért a nőtől: a közeli Rosamunde-hídat kellett lefotóznia a National Geographic magazin részére. Francesca felajánlotta, hogy megmutatja a hídhoz vezető utat. Beszélgetésbe elegyedtek, s a romantikus, más életről ábrándozó asszonyban mély vonzalom ébredt a fotós iránt. A rövidke négy nap alatt, amit együtt töltöttek, Francesca élete legnagyobb szenvedélyét élte át, amelynek történetét naplójában írta meg. Az azóta elhunyt fotós, Robert Kincaid hamvait a vízbe szórták a Rosamunde-hídnál, ahogyan azt évekkel később a testvérek anyja is kéri a végakaratában. Gyermekei a feltárult szerelmi történeten megrendülve súlyos döntés elé kerülnek: temessék-e anyjukat az édesapjuk mellé, ahogyan eredetileg a család tervezte, vagy tartsák tiszteletben utolsó akaratát, és végső hűségét élete nagy szerelméhez.

Vissza a filmajánlóhoz