„Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is. Van, amikor a szeretet apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni. Amikor szeretetet adunk, akkor – mint kezdeményezők – az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal[…] olvass tovább…” (Simon András: Szeretetközelben)

„Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét.” (Buddha)

„Ezért mindig nehéz élni, mert minden alkalommal, amikor valamire igent mondunk, akkor számtalan dologra mondunk nemet. Hiszen egyszerre csak egy dolgot valósíthatunk meg.” (Feldmár András)

„Ha úgy bánsz egy emberrel, amilyen, akkor nem is fog megváltozni. Ha olyan emberként bánsz vele, akivé lenni tud és akar, akkor olyan lesz, amilyennek lennie kell.” (Goethe)

„Ha nem látlak a szívemmel, s te engem, remény sincs rá, hogy megértsük egymást.” (Müller Péter)

„A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a[…] olvass tovább…” (BernieSiegel)

„A te dolgod nem az, hogy a szerelmet kutasd, csupán annyit kell tenned, hogy megkeresel minden akadályt önmagadban, melyeket az útjába állítottál.” (Rumi)

„Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, újra tovább.” (Wass Albert)

„Ha a gyermek, aki egykor voltunk, ma megkérdezne, mi volt életünk legfontosabb tanulsága – mit mondanánk el neki, és cserébe mire döbbennénk rá mi magunk?” (Ismeretlen)

„Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Egyetlen  kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van és ha ilyen marad, kell-e nekem?” (Popper Péter)

„A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (…) fontosabb, mint az enyém. A  szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet – ha már megszűnt is – visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a[…] olvass tovább…” (Popper Péter)

„Minden változik, elmúlik és helyet ad valami másnak. Leggyötrőbb helyzeteinket is észrevétlenül feloldja az idő. A pánik és főként a depresszív hangulat sokszor abból a hamis tudatból keletkezik, hogy a jelen  mindörökre megmarad, a jövőnk olyan lesz, mint a múltunk. A pillanat kudarcát, szégyenét, megfosztottságát elmúlhatatlannak érezzük, úgy gondoljuk, hogy így nem lehet élni. Ilyenkor[…] olvass tovább…” (Popper Péter)

„Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. (…)  Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.” (Bagdy Emőke)

„Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek[…] olvass tovább…” (Müller Péter)

„A boldogságot nagyon könnyű elhalasztani. Gondolhatod, hogy még ez kell hozzá, meg az kell hozzá. Ha nem kapsz észbe időben, így telik el az élet. A hiány érzékelésében. Vedd észre, hogy mi az, amiért hálás lehetsz már most, és fókuszálj a céljaidra.” (Arató Mónika)

Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?

Libby Purves
LibbyPurves négy év edzés után, miután röptében kapkodta el a lepottyanó ételt, “dörzsölten” és sziporkázó humorral bizonyítja, hogy a lehető legkevésbé ígéretes anyák is képesek a túlélésre. Földhözragadt jótanácsok és falrengető anekdoták teszik teljessé a művet.
TÖKÉLETES ANYA
Aki szerényen mosolyog
Makulátlan rendet tart
A pelenkából sárkányt hajtogat
Neveléselméleti könyveket olvas
Soha föl nem emelné a hangját

IGAZI ANYA
Akinek mindig pecsétes a pulóvere
Soha nem fejez be semmit
Sántikál, mert rálépett egy építőelemre
Titokban romantikus regényeket olvas
Nyüszít a kimerültségtől

Vissza a könyvajánlóhoz