„Ha a gyermek, aki egykor voltunk, ma megkérdezne, mi volt életünk legfontosabb tanulsága – mit mondanánk el neki, és cserébe mire döbbennénk rá mi magunk?” (Ismeretlen)
„A boldogságot nagyon könnyű elhalasztani. Gondolhatod, hogy még ez kell hozzá, meg az kell hozzá. Ha nem kapsz észbe időben, így telik el az élet. A hiány érzékelésében. Vedd észre, hogy mi az, amiért hálás lehetsz már most, és fókuszálj a céljaidra.” (Arató Mónika)
„Amikor úgy érezzük, hogy elakadtunk és zűrzavar uralkodik körülöttünk, a legjobb háttérbe lépni egy kicsit, időt szánni a gondolkodásra, és emlékezetünkbe idézni a végcélt: Valójában mitől leszünk boldogok? Aztán ezek alapján fogjuk újrafogalmazni, mi a legfontosabb számunkra.” (Buddha)
„Sokkal könnyebb másokat vádolni, a körülményeket vagy a kondicionálásunkat okolni akkor, ha úgy érezzük, megrekedtünk. Ha azt állítom, hogy nem tehetek semmiről, erőtlen áldozattá teszem magam. Ha tényleg javítani akarok a helyzeten, akkor azon az egy dolgon kell változtatnom, ami fölött valódi hatalmam van – saját magamon.” (Stephen R. Covey)
„Ha nem látlak a szívemmel, s te engem, remény sincs rá, hogy megértsük egymást.” (Müller Péter)
„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” (Buddha)
„Ha úgy bánsz egy emberrel, amilyen, akkor nem is fog megváltozni. Ha olyan emberként bánsz vele, akivé lenni tud és akar, akkor olyan lesz, amilyennek lennie kell.” (Goethe)
„A szeretet: Ha igazán feltételek és irányítási vágy nélkül szeretünk valakit, azzal állandóságot, biztonságérzetet nyújtunk neki, megerősítjük azonosságtudatát, növeljük a biztonságérzetét, javítjuk önértékelését. Megadjuk neki azt a szabadságot, hogy belső erkölcsi parancsait kövesse, ahelyett, hogy a körülményeire és korlátaira reagálna.” (Stephen R. Covey)
„Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. (…) Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.” (Bagdy Emőke)
„Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Egyetlen kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van és ha ilyen marad, kell-e nekem?” (Popper Péter)
„Szeretlek, mert ahogy kezed végig simított lelkemen, nem a sok bolond, kicsinyes gyengeségre ügyelt miket lehetetlen nem észrevenni, hanem kibontotta azt a ragyogó szépséget, amit eddig senkinek sem volt türelme felkutatni.” (Roy Croft)
„Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem.” (kínai közmondás)
„Minden életkornak megvannak a maga örömei, de ezeket sajnos mindig megkésve ismerjük fel.” (Pablo Picasso)
„Minden változik, elmúlik és helyet ad valami másnak. Leggyötrőbb helyzeteinket is észrevétlenül feloldja az idő. A pánik és főként a depresszív hangulat sokszor abból a hamis tudatból keletkezik, hogy a jelen mindörökre megmarad, a jövőnk olyan lesz, mint a múltunk. A pillanat kudarcát, szégyenét, megfosztottságát elmúlhatatlannak érezzük, úgy gondoljuk, hogy így nem lehet élni. Ilyenkor[…] olvass tovább…” (Popper Péter)
„Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.” (Gabriel Garcia Márquez)