„Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, újra tovább.” (Wass Albert)

„Amikor úgy érezzük, hogy elakadtunk és zűrzavar uralkodik körülöttünk, a legjobb háttérbe lépni egy kicsit, időt szánni a gondolkodásra, és emlékezetünkbe idézni a végcélt: Valójában mitől leszünk boldogok? Aztán ezek alapján fogjuk újrafogalmazni, mi a legfontosabb számunkra.” (Buddha)

„Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.” (Gabriel Garcia Márquez)

„Ha a gyermek, aki egykor voltunk, ma megkérdezne, mi volt életünk legfontosabb tanulsága – mit mondanánk el neki, és cserébe mire döbbennénk rá mi magunk?” (Ismeretlen)

„Ha nem látlak a szívemmel, s te engem, remény sincs rá, hogy megértsük egymást.” (Müller Péter)

„Ha úgy bánsz egy emberrel, amilyen, akkor nem is fog megváltozni. Ha olyan emberként bánsz vele, akivé lenni tud és akar, akkor olyan lesz, amilyennek lennie kell.” (Goethe)

„Annyi kísértés van, hogy lehangolódj. Történik valami, vagy épp nem történik. Bármitől újra el lehet kezdeni félni. De nálad van a hatalom, ha másképp döntesz, ott a pillanatban. Kezedbe veszel egy pozitívkönyvet, adsz egy ölelést, teszel valamit a félelem ellen, a szeretetért. És újra nálad van az Univerzum leghatalmasabb energiája.” (Arató Mónika)

„Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. (…)  Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.” (Bagdy Emőke)

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között… És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal… És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó… És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig[…] olvass tovább…” (Shoffstl, Veronica A.)

„Amit helyesnek tartasz, jobb, ha elengeded, hogy mások is maguktól rájöhessenek a dolgok helyességére, akár másképpen, mint ahogy gondolnád.” (Stephen R. Covey)

„A család ereje, akár egy hadsereg ereje, az egymás iránti hűségen áll.” (Mario Puzo)

„Egy paradoxon: mindaz, amibe belekapaszkodok, eltávolodik tőlem és mindaz, amiről le tudok mondani, amit el tudok veszíteni, azt bőségesen visszakapom.” (Sárvári György)

„Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Egyetlen  kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van és ha ilyen marad, kell-e nekem?” (Popper Péter)

„Mondjuk, az élet az olyan, hogy én itt állok, és millió labda jön felém. Vannak kék labdák, piros labdák, fehér labdák, fekete labdák, mindenféle színű labdák repülnek felém. Ha van egy ideálom, akkor az olyan, mintha azt mondanám, hogy nekem fekete labdák kellenek. S akkor hiába jön felém mindenféle labda, egyik sem kell, várom a fekete labdákat,[…] olvass tovább…” (Feldmár András)

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” (Buddha)

Simon András: Szeretetközelben

Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is. Van, amikor a szeretet apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni. Amikor szeretetet adunk, akkor – mint kezdeményezők – az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal nyugtázzuk lelki nagyságunkat. Akkor viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett állapotában valaki hangtalanul hozzánk simul, és rongyos kis tarisznyájából szeretetmorzsákkal kínál, meghökkenünk. Hirtelen kiesünk a nagyság szerepéből, és zavartan szembesülünk az új helyzettel: nem tündökölhetünk egyedül a szeretet ingyenkonyhájának konyhafőnöki szerepében. Most minket is étellel kínálnak. De hát erre nekünk semmi szükségünk sincsen! – zsörtölődünk a valaki morzsáit lefitymálva. Hiszen mi praktikusan, megszervezetten, hatékony nagyüzemi módon osztjuk a szeretetet a rászorulóknak. S lám, most a sor megakad, a sorban állók türelmetlenkednek. De valaki nem tágít. Csak áll, és már-már könyörögve kínálja felénk elfogadásra apró kis szeretetmorzsáit. S akkor meg kell látnunk, hogy szeretet nem elsősorban nekünk szól. Az életben maradáshoz neki van szüksége arra, hogy adjon, mert léte ebben az elfogadottságban nyeri el értelmét. Valakitől szeretetet elfogadni annyit jelen, mint megerősíteni őt élete értelmében.