„A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (…) fontosabb, mint az enyém. A  szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet – ha már megszűnt is – visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a[…] olvass tovább…” (Popper Péter)

„A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a[…] olvass tovább…” (BernieSiegel)

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között… És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal… És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó… És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig[…] olvass tovább…” (Shoffstl, Veronica A.)

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” (Buddha)

„Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is. Van, amikor a szeretet apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni. Amikor szeretetet adunk, akkor – mint kezdeményezők – az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal[…] olvass tovább…” (Simon András: Szeretetközelben)

„Rajtad áll, hogy mit látsz meg magad körül, hiszen nézőpontodat magad választod, akár meg is megváltoztathatod. Véleményed irányultsága aszerint formálódik, hogy hogyan akarod megtapasztalni a körülötted lévő világot. Te döntöd el, mit akarsz látni, s azután az a kép fogad, amelyet kiválasztottál.” (Arató Mónika)

„Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem.” (kínai közmondás)

„Annyi kísértés van, hogy lehangolódj. Történik valami, vagy épp nem történik. Bármitől újra el lehet kezdeni félni. De nálad van a hatalom, ha másképp döntesz, ott a pillanatban. Kezedbe veszel egy pozitívkönyvet, adsz egy ölelést, teszel valamit a félelem ellen, a szeretetért. És újra nálad van az Univerzum leghatalmasabb energiája.” (Arató Mónika)

„Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.” (Gandhi)

„Egy kapcsolatból olyan súlytalanul kellene leválni, mint ahogy a levelét engedi el a fa, vagyis csak akkor, ha ez már érzelmileg lehetséges. Akkor kezdjen hullani a szirom, ha már bennünk is meghalt a virág.” (Popper Péter)

„Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.” (Gabriel Garcia Márquez)

„Ha a gyermek, aki egykor voltunk, ma megkérdezne, mi volt életünk legfontosabb tanulsága – mit mondanánk el neki, és cserébe mire döbbennénk rá mi magunk?” (Ismeretlen)

„Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek[…] olvass tovább…” (Müller Péter)

„A kikényszerített viszonzás, vagyis „én mindig..de te soha” nem működik. Az, hogy én teszek érted valamit, ami jó neked, nem jelentheti azt, hogy te is köteles vagy velem valami jót tenni, hacsak nem állapodtunk meg előre. Az ajándék, az ajándék. Lasszóval nem lehet ajándékot begyűjteni. Ha valamire vágysz, akkor kérjél! De ne tedd kérésed kényszerré![…] olvass tovább…” (PattyHowell, Ralph Jones)

„Szeretlek, mert ahogy kezed végig simított lelkemen, nem a sok bolond, kicsinyes gyengeségre ügyelt miket lehetetlen nem észrevenni, hanem kibontotta azt a ragyogó szépséget, amit eddig senkinek sem volt türelme felkutatni.” (Roy Croft)

rekviem-dvd

Rekviem egy álomért

Harry Goldfarb egyetlen pénzszerzési lehetősége, hogy rendszeresen eladja anyja tévéjét, akinek a TV nézés élete egyetlen értelme és legfőbb szórakozása. A pénz heroinra kell.

Bővebben...

Gilbert Grape

Gilbert Grape egy a sok kisvárosi huszonéves közül, mégis különleges a helyzete. Egy élelmiszerboltban dolgozik zöldségesként. Ő számít a családfőnek, hiszen túlsúlyos édesanyja már ki sem tud mozdulni a házból.

Bővebben...

A szív hídjai

A felnőtt testvérpár édesanyjuk halála után hazaérkezik Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe.

Bővebben...

Precious – A boldogság ára

Precious Jones, a zárkózott harlemi gimnazistalány élete nem tündérmese. A túlsúlyos lányt az iskolában kiközösítik, otthon pedig kegyetlen anyja terrorizálja.

Bővebben...

Az aranytó

Norman Thayer professzor és a felesége, Ethel negyvennyolc éve minden nyarukat az Aranytó partján töltik.

Bővebben...

A belső tenger

Ramón Sampedro egy fiatalkori balesete következményeként már csaknem harminc éve él ágyhoz kötötten. Azóta az egyetlen kapocs, ami a külvilághoz köti, a tengerre néző szobájának ablaka és egyetlen vágya, hogy méltósággal fejezhesse be életét.

Bővebben...

Mindenki megvan

Frank Goode egész életében keményen dolgozott egy huzalgyárban, hogy családjának mindent meg tudjon adni. Nyugdíjasként ébred rá, túl kevés időt töltött gyerekeivel, így itt az ideje, hogy változtasson.

Bővebben...

Az óceánjáró zongorista legendája

A luxushajó fűtője elhagyott újszülöttet talál az egyik kabinban. Mivel az új évszázad első napja van, a gyereket elnevezi 1900-nak. Danny elrejti a kicsit a hajó gyomrában és ő lesz a nevelőapja. Nem meri a fiút a szárazföldre kivinni, nehogy kitoloncolják az országból. Amikor a fűtő halálos balesetet szenved, mások is felfedezik a fiút. A kapitány megszánja és nem adja át a hatóságoknak. 1900 kilenc éves, amikor talál egy zongorát. Játszani kezd rajta és kiderül, milyen tehetség rejtőzik benne. Bár próbálják a szárazföldre csábítani, csak a tengeren érzi magát biztonságban.

Bővebben...